A tárgyakat a múlt század múzeológiai elvárásai szerint kivánjuk bemutanni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elkészült vitrineket, állványokat, tablókat (beteg újmagyar szóhasználattal: installációkat) megpróbáljuk, legalább részben, historizáló (eklektikus) stylusban készíteni, vagy megvásárolni. Ez még komoly forrásokkal rendelkező múzeumoknak sem sikerül, általában billes sestylusokkal találkozunk az igényesség miatti roppant nagy munkatöbblet miatt. A metakrilát (jobb esetben üveg) dobozok, pozdorja polcok, tömegbeton épületek, billes nyílászárók, alumíni- um kilincsek stb. rendkívül zavaróak értékes tárgyak bemutatásánál. Az áramátalakító helyiség külnézete próbál megfelelni az itt leirtaknak, cca. egy évszázados íves ablakaival, alatta a kovácsoltvas fémszerkezetű, részben sóskúti mészkőből készült támfalba süllyesztett vitrineivel, melyekben nagyjából száz éves díszes bronz és öntöttvas világitótestek adják a fényt, porczellán foglalatokkal. A fa sürgönyoszlopokra eredeti vasszerkezettel (konzollal) rögzítettük azokat a porcelán csigákat", melyekről már ejtettünk szót. Ahol tehettük a régi tárgyak bemutatásakor melléjük helyeztük az időbeli változás (szándékosan kerülöm a „fejlődés" szót!!) során készített ujabb darabokat cca. a második világháborúig, néha a „retro" korszakig(mely utóbbi stílusában/precizségében/ esztétikájában nem gyűjtési körünk része). Így végigtekinthetünk a biztosítékok, izzók,- dugók és dugaljak, vezetékek, Volta-,Ampereméterek,mótorok, szerszámok,hangszórók, kapcsolótáblák, indítóberendezések, stb. során, amit mások fejlődési sornak neveznek.